Junge Kirche 1998. októberi számának öko-szemléje

Az Egyházak Ökumenikus Tanácsa (EÖT) a sűrű autó- és repülőgép-használat ellen

Egy 1997-es nemzetközi szakértői tanulmányra támaszkodva az EÖT felszólította az ipari országok keresztényeit, hogy ritkábban vegyenek igénybe autót és repülőgépet, mivel egyesek nagy mobilitásának ára túlságosan magas a környezeti és egészségi károsodások miatt (pl. a légkör további felmelegedése, a tengerszint emelkedése, ami különösen a Harmadik világ országait fenyegeti), nem is szólva az évi félmillió emberéletet követelő balesetekről. A nyilatkozat a benzin árának "tekintélyes" emelését követeli, továbbá a szállítások áthelyezését az utakról a sínekre, valamint a gyalogosok és a nem motorizált közlekedés elsőbbségét. Az ipari országoknak közösen kellene korlátozniuk az "szélsőséges energia-felhasználást", mert "Isten teremtése határt szab a mobilitásnak. A fejlődő országoknak pedig azt ajánlják, hogy a tömegközlekedést támogassák, hiszen a közösségnek előnyt kell élveznie egyesek vagy kiváltságos csoportok érdekeivel szemben. Az egyházaktól azt kívánják, hogy magukon kezdjék, és alakítsák ki "a korlátozott mobilitás kultúráját". Például: bár a nemzetközi konferenciák teljesen nem hagyhatók el, egyre inkább kellene élni az új technikákkal, mondjuk video-konferenciák rendezésének lehetőségével.

Pusztító következményekkel járó gén

India agrártudósai meg akarják óvni országuk mezőgazdaságát a "terminátor-génnel" ellátott vetőmagoktól. E gén egyszeri terméshozás után kikapcsolja a növény szaporodó-képességét. Az így kezelt vetőmag használata azzal járna az indiai parasztokra nézve, hogy az eddigiektől eltérően nem használhatnák föl termésük egy részét a következő szezonban, hanem mindig új és drága vetőmagot kellene vásárolniuk. A terminátor-technológiát nem régen a világ legnagyobb agrokémiai vállalkozása, a Monsanato vásárolta meg, és mindenekelőtt az alapvető élelmiszerekre (rizs, búza, köles) akarja alkalmazni. Az Indiai Mezőgazdasági Kutatók Tanácsának igazgatója kijelentette, nem fogják megengedni, hogy Indiában bevezessék a terminátort.

Dopping-fegyverkezés

Ausztrália elitkatonái kifejezett engedéllyel szedhetnek olyan doppingszereket, amelyek az olimpiai játékok tilalmi listáján egészen előkelő helyen állnak, mondván, "így növelhetik testi és lelki erejüket" és "előnyt szerezhetnek a lehetséges ellenséggel szemben", mert "a háborúban és a szerelemben végül is minden megengedett". A katonai vezetés azután döntött így, hogy fölfedezték, az elitkatonák több mint fele így is, úgy is szed doppingszereket, ráadásul orvosi felügyelet nélkül. A katonaorvosok és a tisztek most vezérfonalat kaptak az adagolás ellenőrzéséhez.

Svájc ratifikálta az atomkísérleteket tiltó egyezményt

Az eseményre a svájci külügyminisztérium közlése szerint szeptember 9-én került sor. Jelentőségét az adja, hogy Svájc ama 44, atomlétesítménnyel rendelkező ország közé tartozik, amelyeknek a ratifikálása előfeltétele a szerződés életbe lépésének. Az 1996-os egyezményt 150 ország írta alá, de még csak tucatnyi ratifikálta.

Érdeklődés a német atombunker iránt

A szövetségi kormány Bonntól 25 km-re lévő, eladásra kínált atombunkere iránt röviddel a határidő lejárta előtt már tizenöten érdeklődtek. Az 1972-ben elkészült bunkert a szövetségi kormánynak szánták menedékhelyül atomtámadás esetére. 112 méter mélyen helyezkedik el szőlőskertek alatt, alapterülete 83.000 négyzetméter, folyosóinak hossza 19 kilométer, 3000 ember túlélését tudná biztosítani egy hónapig anélkül, hogy a külvilággal érintkeznének.

Rákveszély a rossendorfi atomközpont körül

Eberhard Greiser rákkutató szerint a Drezda melletti Rossendorf atomkutató központjának környékén az átlagosnál két és félszer nagyobb a rákveszély; a 40 év alatti férfiaknál hatszoros a nyirokrák veszélye, a nők mellrák-kockázata 60 %-kal magasabb a szászországi átlagnál. A központ a 80-as években a megengedett radioaktivitás több ezerszeresét bocsátotta ki, pl. a radioaktív jód kibocsátása 1984-ben 25 ezerszerese volt annak, amit egy Hamburg melletti kutatóközpont bocsátott ki.

Nem büntetik a Castor-szállítmányok ellenzőit

A Castor-szállítmányok okozta sugárterhelés miatt a memmingeni ügyészség visszavonja 13 atomerő-ellenző ellen benyújtott keresetét, erősítette meg október 1-én az ügyvezető főállamügyész, mondván, "olyan körülmény ez, amelyet figyelembe kell venni az érintettek szándékának és motivációjának megítélésekor". A tüntetőket március elején vették őrizetbe egyik tiltakozó akciójuk során. Az államügyész azt is jelezte, hogy a régió atom-ellenzői elleni régebbi keresetek egy részét is visszavonják.

133.000 berlini a Transrapid ellen

A Berlint Hamburggal összekötni szándékozó, 300 kilométeres Transrapid vasút elleni népi kezdeményezés 133.000 aláírást gyűjtött össze Berlinben. A Német Természetvédelmi Szövetség egyik képviselője szerint ez a "lenyűgöző eredmény" arra szólítja föl a képviselőket, hogy ismét foglalkozzanak a tervvel. Az törvények értelmében a képviselőháznak 4 hónapon belül napirendre kell tűznie a témát. Az imént említett szövetség szerint a tervezett vasútépítésnek nincs érvényes építési engedélye, és a finanszírozás is bizonytalanabb, mint valaha. Az eddig becsült tíz milliárd márkát inkább az egykori NDK vasúthálózatának kiépítésére kellene fordítani, mondják.