BOCS Homepage


Anna Kaminsky: Harminc éves a "HUMANAE VITAE": Sok kis tarka tabletta

A "Humanae vitae", a "tabletta-enciklika" 30. születésnapját ünnepli.
A kedélyeket idôközben már egy újabb tabletta izgatja: itt a Viagra!

Johanna P. a parkon keresztül tolja a gyerekkocsit. Boldogan és nyugodtan alszik benne legifjabb fia. Két évvel idôsebb nôvére anyja kezét fogva megy. A két nagy még az iskolában van. Johanna gyakran megy a parkba a gyerekekkel, mindenekelôtt, hogy meneküljön a szûk lakásból, amit egyszerûen nem hattagú családra méreteztek. Férje keresete mellett egy nagyobb lakás szóba sem jöhet, és noha Johanna maga jól képzett, a két kicsi mellett gondolni sem lehet arra, hogy újra visszamenjen állásába. Johanna és férje a harmadik gyermek után elhatározták, hogy védekeznek, "természetesen", a fogamzási idôszakok megfelelô kihagyásával. "Aztán jött a következô kicsi", meséli a fiatalasszony. "Egyszerûen túlságosan szabálytalan a ciklusom, és néha lehetetlen volt, hogy teljes nyugalom mellett felkelés elôtt mérjem testhômérsékletemet, mikor a nagyoknak indulniuk kellett, és a kicsi bömbölt." Persze emellett örültek a kis Benjaminnnak, de a fiatal család még egyszer nem kívánta vállalni a rizikót. "Azóta szedem a tablettát. Andreas és én ugyan mindketten katolikusok vagyunk, a plébánián is közremûködünk, de egyszerûen nem tudom elképzelni, hogy ezzel Isten akarata ellen cselekszünk", mondja Johanna. "A helyzet nem az, hogy érvényesülésre hajtunk, luxus hobbijaink vannak, vagy egyáltalán nem akarnánk gyereket, egyszerûen meleg otthont akarunk gyerekeinknek, elegendô gondoskodást és megfelelô tanulási lehetôséget akarunk nyújtani számukra. Mi a helytelen ebben az elképzelésben?"

Felelôsségteljes szülônek lenni

Alapjában ebben semmi sem helytelen, mondja ki még a Második Vatikáni Zsinat is a "szülôk felelôsségérôl". "Teljes mértékben pozitív követelmény", ha a szülôk nem kívánnak több gyereket, mint ahányat el tudnak látni, mondja Hans Rotter morálteológus a KIRCHE INTERN-nel szemben. A vitatott pont azonban a módszer kérdése. Ez ma is ugyanúgy érvényben van, a tabletta-enciklika, a "Humanae vitae", amelyben VI. Pál pápa pontosan harminc évvel ezelôtt a fogamzásgátlás mesterséges eszközeit házastársak számára is megtiltotta. Ez annak idején sok hívô katolikus számára megrendülést jelentett, azonban ma a legtöbben hallgatólagosan figyelmen kívül hagyják. A morálteológus Rotter úgy tudja, hogy egy vatikáni morálteológiai kongresszuson már tíz évvel ezelôtt megállapították, milyen kevéssé fogadják el az enciklikát. "A katolikus házastársak 80 százaléka, a gyóntató atyák 70 százaléka, a morálteológusoknak pedig 90 százaléka nem fogadja el az enciklikát, pontosabban szólva a mesterséges védekezôszerek tiltását."

A vatikáni tabletta-bizottság

A fejlôdésnek ezt az irányát már az enciklika elôtt megsejtették. Leo Josef Suenens bíboros, brüsszeli érsek, már 1962-ben arra bíztatta XXIII. János pápát, hívjon életre bizottságot, amely újra szemügyre venné a születésszabályozást, amit 32 évvel korábban a "Casti connubii" enciklika még szigorúan elitélt. Ez a bizottság, amelyben néhány házaspár is közremûködött, utóda, VI. Pál alatt ülésezett elôször. Amint a bizottságban a hangsúly egyre inkább abban az irányban tolódott el, hogy a fogamzás elleni védekezés területén az egyház álláspontjának megváltoztatása mellett kell szavazni, a pápa tizennégy bíborost és püspököt küldött ki, "hivatalos bizottságnak" nevezte ki ôket, míg mások pusztán a "szakértôi" státust kapták meg. Ezek között az újonnan meghívott résztvevôk között szerepelt Karol Wojtyla, a mai II. János Pál pápa, aki mindenesetre nem vett részt a bizottság legutolsó ülésén. Tehát Wojtyla nélkül, de azért két olyan püspökkel soraikban, akik már korábban tagjai voltak a bizottságnak, 1966. június 20-n tizenöt bíborossal és püspökkel megkezdôdött az utolsó ülésszak. Heten közülük keményvonalas konzervatívok voltak: Alfredo Ottaviani, Joseph Lefebvre, Valerian Garcias és Lawrence Shehan bíborosok, valamint Carlo Colombo, Thomas Morris és Leo Binz püspökök. A résztvevôk között csak öt liberális beállítottságú volt: Leo Josef Suenens és Julius Döpfner bíborosok, valamint Claude Depuy, John Dearden és Joseph Reuss püspökök. Egyes résztvevôk bizonytalanságban voltak: senki sem ismerte John Heenan bíboros álláspontját, ugyanígy nem lehetett megjósolni José Rafael Pulido-Méndez latin-amerikai és Jean Baptiste Zoa afrikai püspökök döntését.

A kártyák rosszul álltak

Kezdetben úgy tûnt, a változtatásra hajlandók kártyái jól álltak, azonban a hangulat szemlátomást megváltozott. Senki számára nem volt meglepô, hogy Julius Döpfner müncheni bíboros érsek a tabletták elfogadása mellett lépett fel, azonban amint Gracias bombayi bíboros, aki hosszú éveken át folytatott harcáról volt ismeretes az indiai kormány születésszabályozási kampánya ellen, népe javára tekintettel a tabletták elfogadása mellett szólt, a vélemény egyre inkább a reformerek javára tolódott el, úgy hogy végül Bourges érseke, Lefebvre bíboros is kijelentette, számára nem jelent problémát, hogy csatlakozzék a többséghez. Rövid vita után, hogy pápának mind a többség, mind a kisebbség álláspontjáról küldjenek jelentést, arra a döntésre jutottak, hogy csak egy jelentést küldenek el, mert a bizottság nyilvánvalóan kétféle véleménye láttán a pápa esetleg azt gondolná, kötelessége az adott status quonál maradni. 1966-ban a bizottság átadta a pápának a zárójelentést, amelyben állást foglalt az egyházi álláspont megváltoztatása mellett a fogamzásgátlás ügyében. Noha megállapodtak abban, hogy nem adnak le saját kisebbségi jelentést, Ottaviani bíboros a kisebbségi álláspont négy további teológusával saját jelentést adott át a pápának, amelyben a status quo megtartása mellett léptek fel. VI. Pál pápa 1968. júliusában hozta nyilvánosságra "Humanae vitae" enciklikáját, amelyben szigorúan elutasította a mesterséges fogamzásgátlás minden formáját.

Engedetlen hívôk

A Második Vatikánum ébredése után az egyház népe tulajdonképp valami mást várt. Emiatt a hívôk között nagy volt a csalódás. Nem kevés házaspár komoly lelkiismereti válságba jutott, és egyes gyóntatók nem tudták, mit tanácsoljanak báránykáiknak. Az enciklika megjelenése utáni augusztusban és szeptemberben az osztrák és német püspökök a "Königsteini" és "Maria Troster" nyilatkozatban a mesterséges fogamzásgátló eszközök alkalmazását az egyes házaspárok lelkiismeretére bízták. Ez bátor döntés volt, amely annak idején nem utolsó sorban König bíborosnak volt köszönhetô. Más országok püspöki konferenciái is ezt az utat választották, például az olaszok és franciák. Soha nem létezett még olyan enciklika, amelyet kevésbé követtek volna, mint a "Humanae vitae".
De ma, harminc évvel kiadása után, Róma számára a "Humanae vitae"-vel azonosuló kijelentések a püspökök és papok részérôl még mindig az igazhitûség mércéjét jelentik. Andreas Laun salzburgi segédpüspök még mindig úgy dicséri az enciklikát, mint amelyben az egyház elôször mondott nemet a szexualitás és a nemzés manipulációjára. Sôt, a "Humanae vitae" "jelentôs falat" emelt a hatalmasok azon kísérlete elé, amellyel "egész népeket akarnak gyámság alá helyezni éppen a nemzés érzékeny területén", hangsúlyozza Laun. Ezzel szemben kritikusok azt a kérdést vetik fel, hogy valóban nagy szolgálat-e megakadályozni az embereket az aids terjedése elleni védekezésben, vagy hogy szabályozhassák gyermekeik számát olyan mértékben, hogy azokat táplálni is tudják. A "Humanae vitae" "nôbaráti és nôket felszabadító dimenziója", amelyrôl Laun beszél, csak igen ritkán fedezi fel éppen magát a nôt. Ugyanis a fogamzásgátlás minden úgynevezett "természetes" módszerének dicsérete mellett, amely által - ahogy Laun segédpüspök mondja - "a férfiak is rávezetôdnek arra, hogy alárendeljék magukat a nô ritmusának", és így "a szeretet érdekében feltörjék a társadalomba belekeményedett hatalmi struktúrákat", szívesen hagyják figyelmen kívül, hogy igen sok nô éppen ezt a módszert tartja ellentétesnek saját testi ritmusával. Ugyanis éppen akkor nem szabad, amikor a termékeny napok során a test különösképp alkalmas a nemi érintkezésre.
A hívôk már régen elbúcsúztak a "Humanae vitae"-tôl. Alig akad nô, aki a pápa tilalmára hivatkoznék, ha megkérdezik, szed-e tablettát. Arra még inkább hivatkoznak, hogy testüket nem kívánják megzavarni mesterséges hormonokkal. Egy amerikai tanulmány szerint a fogamzásképes korban lévô amerikai nôk 60 százaléka védekezik mesterséges eszközökkel, és csak három százalékuk él a periodikus megtartóztatással. Sôt, egyes országokban több katolikus nô védekezik mesterséges eszközökkel, mint nem-katolikus, így például Libériában 41 százalék katolikus, és csak 17 százalék nem-katolikus nô él ezzel a lehetôséggel.

A Viagra potencianövelô tabletta

Jelenleg az antibébi tablettánál sokkal több vita folyik egy egészen más tabletta körül. A Viagráról van szó, a világon elsôként megjelent hatékony erekciós és potencianövelô tablettáról, amit az USA-ban a Pfizer gyógyszerkonszern fejlesztett ki és dobott piacra, nagy érdeklôdést keltve. Hosszú évek óta impotens betegeknél újra létrejön az erekció, öreg férfiak fiatalnak érzik magukat, és a férfi ego megszabadul minden belsô kétségétôl. Mindenesetre, hogy az Anya-Természet tudja mit csinál, amikor idôsebb korban megtagadja a "mûködôképességet", azt azok a halálesetek bizonyítják, amelyek idôközben a Viagra bevétele következtében álltak elô. Ezekben az esetekben a szív nem volt képes lépést tartani a visszanyert férfierôvel. A potencianövelô tablettával kapcsolatos bizalmatlanság eddig ismeretlen szövetségekhez vezetett. Az ismert feminista Alice Schwarzer, az "Emma" nôi folyóirat kiadója, éppoly bizalmatlan az új csodaszerrel szemben, mint Heinrich Basilius Streithofen bonni domonkos páter. Alice Schwarzer attól tart, hogy a Viagra igen hamarosan "erotika-gyilkossá" fejlôdhet, amely nem a szexualitást növeli, hanem azt éppen eltemeti, és a férfiakat "fásult be-ki magatartásban" rögzíti. A domonkos Streithofen a Viagra alkalmazását "egyértelmûen természetellenesnek" minôsítette. A Viagra "a férfi ágyék mûtrágyája". A partner iránti gyengédséget, jóságot, megértést és türelmet nem képes pótolni.
A Vatikánban higgadtabban szemlélik a dolgot és remélik, hogy a tabletta következtében a "szerelem termékenyebbé válik", amint azt monsignore Claudio Sorgi, a pápai Laterán-egyetem docense véli. Nem lát semmiféle "morális ellenvetést", mert a tabletta bizonyosan jobb, mint a "mesterséges megtermékenyítés minden áron". Hans Rotter insbrucki morálteológus sem lát "lényeges ellenvetést morálteológiai szempontból" a Viagra ellen. Természetesen nem az egyház dolga, hogy megítélje a Viagra orvosi és lélektani hatásait. De alapjában pozitív dolog, ha legitim kapcsolat keretein belül élénkíti a szexuális érintkezés képességét. Azonban magától értetôdô feladata az egyháznak az a hangsúlytevés, amely rávilágít arra, hogy a szexualitás területéhez a szeretet és gyengédség is hozzátartozik.
Morális szempontból jelentéktelen, de a kis kék tabletta mégis rejt bizonyos veszélyt a szexuáltudományok szempontjából. Az Osztrák Szexuálkutatási Társaság arra a következtetésre jutott, hogy az általános Viagra-eufória igen veszélyes. A potencia- és erekciós zavarok férfiaknál "a legtöbb esetben az érintett személy élettani és lélektani állapotának okaira vezethetôk vissza, vagy a partnerek közötti kapcsolat zavaraira, amelyek gyógyszeres úton nem "kezelhetôk". Ezen problémákra inkább a pszichoterápia, illetve a párterápia nyújthat megoldást. Sok férfi azonban félelemmel tekinti az ilyen terápiákat, és az ezekkel kapcsolatban személyére, valamint partnere iránti bánásmódjára vonatkozó kérdéseket, ezért szívesebben buknak a gyógyszeripar ígéreteire, vagy mechanikai eszközök használatára problémáik elsimítása érdekében. Úgy tetszik, ez a körülmény Rómában kisebb felindulást vált ki, mint a felelôsségteljes házaspárok azon kívánsága, hogy gyermekeik számát mesterséges eszközökkel is korlátozhassák.

Forrás: Kirche Intern 98/7. Fordította: Hampel Károly

***

(PS. A fordító "szerénytelen" megjegyzései: Harmadik gyermekünk, Eszter - két császármetszés után - a Vatikán által engedélyezett természetes védekezés "következtében" született meg, hála Istennek. Természetesen ô is császármetszéssel. Negyven évvel ezelôtt a szülészi sebészet ennyire volt képes, ezért Eszter után "kapuzárás" következett, ami az akkori felfogás szerint mesterséges fogamzásgátlásnak számított. Papi jóbarátaink végigkérdezése után magunk felelôsségére a kapuzárás - mi csak masninak neveztük - mellett döntöttünk, mondván, hogy a három meglévô gyermek számára fontosabb az édesanya, mint az esetleges távozás az életbôl egy méhrepedés következtében, nem is beszélve az ezzel együttjáró negyedik gyermek életének veszélyeztetésérôl. Aztán Eszter pontosan ugyanezt csinálta végig a maga három gyermeke érdekében, azzal a különbséggel, hogy idén hasfalsérv elhárítási okokból egy plasztikai mûtéten kellett átesnie. Az érem másik oldala, hogy ismeretségi és rokoni körünkben két olyan gyermek is él - már saját gyermekekkel is rendelkezôen - akik "gumis védekezés" ellenére fogantak és jöttek a világra. Megintcsak: hála Istennek.)