BOCS Fordító

24. szám

(II. évf., 1997 dec. 10.)

Tartalom

E számunk Bulányi György, a Bokor alapítója egyházi rehabilitációjának két értékelését közli német nyelvterületrôl.


1. Rudolf Schermann: Újabb eljárás fenyeget?

2. Thomas Seiterich-Kreuzkamp: Jobb késôbb, mint soha

3. Idôpontok a szomszédból (Ausztria)



Cikkek, dokumentumok

1.

Rudolf Schermann: Újabb eljárás fenyeget?


A magyar püspöki kar konzervatív többsége csak vonakodva fogadja el a római Hittani Kongregáció rendelkezését, amely Bulányi György piarista atyát, a Bokor bázismozgalom alapítóját hosszú évek kötélhúzása után felmentette az eretnekség gyanúja alól.

Október 19-én 16 órakor Budapesten, az Erzsébet- híd mellett lévô Piarista Kápolna zsúfolásig megtelt: egy fehérhajú 79 éves pap, Bulányi György piarista szerzetes, a magyar egyház hitvallója, elôször ünnepli itt - több mint 15 év eltiltás után - az eukarisztiát - nyilvánosan. Élete rendkívüli odüsszeájának átmeneti végét jelenti az esemény. Az üldöztetést - a középkoriakhoz hasonlóan - az állam és az egyház, a kommunisták és a hierarchia között létrejött inkvizíciós szövetség gondolta ki és hajtotta végre.


Letartóztatás

A látszólag bonyolult történet szövete végsô fokon egyszerûbb és bevilágítóbb, mint amilyennek elsô pillantásra tûnik. Az annak idején még nem is harminc éves piarista Bulányi története a második világháború után - amikor Magyarország a kommunista befolyási övezetbe került - azzal kezdôdik, hogy bázisközösségeket szervez, melyeknek tagjai fôleg fiatalok. Bulányit 1952. augusztus 28-án, az egyre brutálisabbá váló sztálinista fejlôdés tetôpontján letartóztatják, törvényszék elé állítják, s végül államellenes összeesküvés vádjával életfogytiglani börtönre ítélik. Több mint 8 évig, 1960. december 9-ig ül börtönben. Mivel állami törvények alapján papi tevékenységet nem fejthet ki, 9 éven keresztül szállítómunkásként, majd ezt követôen fordítóként dolgozik. Emellett földalatti módon újra szervezi a bázisközösségeket, és papbarátai templomaiban ünnepelheti az eukarisztiát, hirdetheti az örömhírt. A magyar titkosrendôrség továbbra is kellemetlen módon üldözi a különféle bázisközösségek tevékenységét Magyarországon. A párt célkitûzése egyértelmû: az egyház látszólag elpusztíthatatlan életképességének zsenge csíráit el kell pusztítani.


Veszélyek fenyegetik a varsói paktumot

1975-ben azonban Magyarország is aláírja a Helsinki-egyezményt. Mivel a kommunista uralom nem kíván hiteltelennek minôsülni, és a humanizmusnak legalább a látszatát meg akarja ôrizni, az egyházi bázisközösségek ellen már nem maga akar eljárni. Ezt a szerepet inkább átengedi a püspököknek. A kommunista uralom kíméletlen nyomása alatt nekik kell átvenniük saját hittestvéreik hóhérának szerepét. 1979-ben Bulányi Bokor-mozgalma egy csapásra a kommunista "éberség" figyelmének középpontjába kerül. Ebben az évben tagadja meg Dr. Merza József, a Bokor-mozgalom tagja, a néphadseregben teljesítendô katonai szolgálatot. A kommunistákat riadóztatják. A Magyar Néphadsereget köti a Varsói szerzôdés. Ha a példa követôkre talál, annak beláthatatlan következményei támadnak az egész szerzôdés erejére. Következésképp az egész eset a moszkvai KGB-ig terjedô hullámokat ver. Lékai magyar bíboros elképesztô kommunista nyomás alá kerül, cselekednie kell, mert a Bokor-mozgalom meg nem riadó pap-tagjai nyíltan kezdik hirdetni a szószékekrôl, hogy a bibliából és a II. Vatikáni Zsinat szövegeibôl egyértelmûen kiolvasható a fegyveres szolgálat lelkiismereti okokból történô megtagadásának joga. Poggi érsek, a Vatikán utazó nagykövete, közli Bulányival, hogy az Állami Egyházügyi Hivatal vezetôje zöld lámpát adna a bázismozgalmaknak, ha a Bokor-mozgalom elhatárolná magát a fegyveres szolgálat megtagadásától. A "bulányisták" kemények maradnak, az állam rendszabályokat vezet be. A papokat felfüggesztik, és Bulányi számára újabb keresztút kezdôdik. Kommunista parancsra saját egyháza vezetôinek kell elintézniök ôt azon az alapon, hogy eretnek tanokat hirdet. Ennek érdekében Lékai egyházi törvényszéki eljárást indít, amely hosszadalmas pert indít Bulányi ellen.


Egyházi büntetések

Nem csak ez történik. Bulányit és mozgalmát rossz hírbe kell hozni a többi katolikus bázismozgalom, sôt az egész katolikus nyilvánosság, a klérus és a hierarchia elôtt. A püspökök egyik pillanatról a másikra különbséget tesznek jó és rossz, egyházhû és eretnek bázisközösségek között. A kép éppolyan leegyszerûsítô, mint amilyen igazságtalan. Most már minden bázismozgalom jónak minôsül, kivéve Bulányi Bokor-mozgalmát.

Lékai bíboros 1982 áprilisában felszólítja Bulányit, hogy vonja vissza hat téves teológiai tételét. A felhívást a sajtóban is közzéteszik. Bulányi a leghatározottabban kijelenti, hogy a tételek egyikét sem képviseli. De megtiltják, hogy a sajtóban is közzétegye válaszát. Lékai figyelmen kívül hagyja Bulányi nyilatkozatát, és az igazsággal ellentétben azt állítja a sajtóban, hogy Bulányi nem vonta vissza tételeit. A továbbiakban a püspökök a hitvallótól minden egyházmegyére vonatkozóan megvonják a nyilvános misézés, prédikálás, szentség- és áldás kiszolgáltatás jogát. A papoknak megtiltják, hogy együttmûködjenek Bulányival és társaival. És mindez - úgy mondatik - a római Hittani Kongregáció döntéséig van érvényben, melyhez felterjesztik az ügyet. Bulányi alkalmazkodik.

A Vatikán teljes fedezetet nyújt a magyar püspököknek. A Casaroli bíboros által vezérelt keleti politikája bizonyos mértékig jó viszonyra törekszik a kommunistákkal - a római érvelés szerint - az egyház megmentése érdekében. A pártdiktatúra kényszerítô nyomására VI. Pál pápa még a szavát is megszegi, és másképp hangzó bizonygatások ellenében úgy ejti Mindszenty hitvalló magyar bíborost, mint a forró krumplit - hát akkor mit számít itt a piarista szerzetes, Bulányi.


A 13. pont

Hiába adja aláírását, szófogadóan, egy a Második Vatikáni Zsinat konstitúcióiból összeállított 12 pontos idézetgyûjteményhez, amit Ratzinger bíboros 1985-ben küld meg neki, hogy aláírásával Bulányi erôsítse meg hûségét az egyház tanításához. Hiába, mivel Bulányi az írás jegyzôkönyvi részében kiegészítésképpen azt kéri, hogy egy 13. pontot is fûzhessen hozzá: a lelkiismereti szabadságról, ugyancsak a zsinati konstitúciókból, s így az aláírás megadása ellenére sem találja az ügyet Ratzinger megnyugtatónak, és kifejezi gyanúját, hogy a páter az aláírásával nyújtott ígéretét ezzel akarja elrelativizálni.


A fordulat után

Ami ezután következik, az egy sok évig elhúzódó, méltánytalan macska-egér játék, amelynek során Róma és a magyar püspökök egymásnak tologatják az ütôkártyát. Ha Bulányi Ratzingerrel beszél, az ezt mondja neki: "Nem én ítéltem el magát". Ha ellenben a magyar Püspöki Konferencia elnökével beszél, amely hivatalt Lékai halála után már Paskai bíboros tölti be, ennek az a véleménye, hogy az ügyet Rómában kell megoldani. Még a rendszer bukása, 1989. után sem változik semmi. Ugyan miért nem? Mert a püspökök javarészt ugyanazok, akik kényszerbôl, megalkuvásból vagy más indítékokból azonosultak a rendszerrel, és akik állhatatosan megtagadják az önkritikus szembesülést a pártdiktatúra évtizedeiben tanusított múltjukkal, magatartásukkal. A Vatikán sem hajlandó tudomásul venni keleti politikájának hibáit. Noha azóta már a legkevésbé sem kétséges, hogy Bulányi "eretnektörténete" puszta alibi volt ahhoz, hogy megsemmisítsék ôt a kommunisták parancsára. Dr. Cserháti József, Pécs püspöke és a magyar Püspöki Konferencia titkára a diktatúra éveiben, közvetlenül halála elôtt vallotta meg, hogy az eljárást Bulányi ellen a párt parancsára kellett végrehajtani.

Bulányinak tehát igaza volt, mikor ezt írta: "Teljesen mindegy, mit mondok, csak tévedhetek". Jól jegyezzük meg: akár Schillebeckx, Haag, vagy Küng, egyetlen nyugati teológust sem sújtottak a Bulányiéhoz hasonló büntetéssel, sokkal merészebb tételekért sem.


Római csoda

Természetesen Bulányi tanítványai sokat fáradoztak a rehabilitáció érdekében ezekben az években, s közöttük a piaristák jelenlegi magyarországi provinciálisa (tartományfônöke), Dr. Kállay Emil. Sôt, a magyar hierarchia egy Kirche Intern számára ismert tagja felajánlotta, hogy Bulányit odaveszi tartományába, és lehetôvé teszi számára az istentiszteletek nyilvános ünneplését. De 1997. eleje óta megtört a jég. Az idôközben 79 éves lett Bulányi, továbbra is életerôs és meg nem tört hitvallóként levelet küldött Rómába, Rendjének generálisához, azzal a kéréssel, hogy azt továbbítsa Ratzinger bíboroshoz. A töretlen hitvalló ezt írja: "Országunkban még a gyilkosok is amnesztiát kaphatnak tizennégy és fél letöltött év után. Csak én nem..."

Ez talált. A Vatikánban, ahol egyébként csoda alig történik, most bekövetkezett egy kis csoda. Ratzinger bíboros arról tájékoztatta Bulányit, hogy az úgynevezett 13. pontot ugyan nem ilyenként, hanem számozás nélkül beillesztheti 1985. évi nyilatkozatába. Ha ezt megteszi, a Hittani Kongregáció az ügyet elintézettnek, és Bulányit rehabilitáltnak tekinti. Ezt a logikát értse mindenki, aki akarja. Annál is inkább, mivel Róma nemcsak ebben az ügyben járt el egyszeriben fejvesztett módon. Arról van szó ugyanis, hogy amennyiben Bulányi a 12 pontot az általa kívánt 13. számozás nélküli hozzáfûzésével nem kívánta volna aláírni, Róma azzal is megelégedett volna, ha aláírva Rómába küldte volna VI. Pál pápa hitvallását.

Ez már az abszolút fejreállás. Egy hónappal ezen események elôtt, csak 1997 januárjában átkozták ki Tissa Balasuriya ázsiai teológust, noha nyomatékosan azt nyilatkozta, hogy kész aláírni VI. Pál pápa ugyanezen hitvallását...


A püspökök ellenállnak

Miután Bulányi a lelkiismeretrôl szóló zsinati szöveget szószerinti formában fûzte hozzá a római dokumentum negyedik pontjához, és a papír ismételten aláírva elment Rómába, jött a megváltó hír. Amint az a magyar Püspöki Konferencia szeptember 10-i nyilatkozatában hangzik: "A tételek aláírásával Bulányi György atya a Hittani Kongregáció szándéka szerint megerôsítette, hogy maradéktalanul elfogadja a Katolikus Egyház tanítását. Ezért a püspöki kar kijelenti, hogy megszûntek a Bulányi György atyával kapcsolatban korábban hozott korlátozó intézkedések." Persze a dolognak ezzel még messze nincs vége. 1997. február és szeptember között a kulisszák mögött tovább zajlott a birkózás. Paskai magyar bíborost ugyanis korántsem tette boldoggá Róma döntése. Bár állandóan azt hangoztatta, hogy segíteni szeretne, most úgy találta, hogy - mint korábban is - most is elegendô eretnekség található Bulányi írásaiban, ezért neki saját egyházmegyéje területén továbbra is meg kell tagadnia tôle a prédikálás és gyóntatás jogát. Ez jellemzô vonása a konzervatív fôpapoknak. Kirakatszerûen bizonygatott hûségük Rómához csak addig tart, amíg az nem keresztezi saját szándékaikat. De hûségük azonnal komédiának bizonyul, amint Róma keresztül húzza szándékaikat. Paskai nyilatkozatai, amelyek más mereven konzervatív, reakciós püspöktársainak nézeteire támaszkodhatnak, a hitvalló páter és mozgalma számára nem sok bíztatót jelentenek a jövôben.


Kérdôjelek

Bulányi további útja annak függvénye, hogy mennyit tanul az esetbôl a magyar hierarchia, a klérus, valamint a hívôk; hogy eretnekségek után szimatolás, a kényelmetlen próféták kirekesztése, agyonhallgatása, elítélése és kiátkozása helyett párbeszédet kezd-e velük, elfogadja-e pozitív indításaikat, és kritikailag rákérdez-e saját jólbejárt eszméire. Ami korántsem jelenti azt, hogy bárkinek fel kellene adnia Bulányi mozgalmával kapcsolatos kritikus álláspontját. Bulányi és Bokor-mozgalma volnának az utolsók, akik ezt megkívánnák.

Bárhogyan is van, a Bulányi-ügy még messze nem tekinthetô lezártnak. Ezen lehet majd lemérni a demokratikus érettséget, a keresztényi-testvéri érzületet, valamint a magyar egyház és társadalom hajlandóságát arra, hogy szembenézzen saját múltjával, s hogy miképpen viszonylik a valódi békéhez és tényleges megbékéléshez.


"Imádkozom, hogy egy nehéz korszak végetérjen"

1997. augusztus 1-én Bulányi páter békéltetô levelet írt Paskai László bíboros érseknek. Az alábbiakban ebbôl közlünk részletet:

"Nagyobb dologról van szó hazai egyházunk e másfél évtizednél is régibb, valójában 1945 óta folyó belsô harcában, mint teológiám megítélése. Arról, hogy a Gondviselés akaratából ránk szakadt nehéz történelmi helyzetben mit is kívánt tôlünk a hûség Jézushoz. Voltak, akik a szenvedés, s voltak akik a kompromisszum útját választották. Húsz esztendô elteltével, 1964-ben, a Vatikán a kompromisszum útját választók mellé állt a maga "keleti politikájának" jegyében.

1992 januárjában Sodano államtitkárnak elmondtam, hogy ezt a politikát károsnak ítéltem és ítélem. Ô azt válaszolta, hogy ennek megítélésére még nincs történelmi távlatunk. A minap Gergely Jenô, marxista egyháztörténész vélekedett úgy (Magyar Hírlap, 1997.07.29.), hogy a keleti politika felgyorsította az elvallástalanodási folyamatot.

Akármi is lett e politika, a kompromisszum útját választásnak a következménye, jó volna, ha a hazai hierarchia bölcsessége folytatná a vatikáni hierarchia kezdeményezését, s meg tudná teremteni döntésével hazai egyházunkban a kiengesztelôdést, a békét az elmúlt nehéz félszázadban két különbözô utat választók között. Azért imádkozom, hogy végre le tudjuk zárni ezt a megosztottságtól terhes múltat, s az 1945-ben elkezdôdött nehéz idôszaknak - megintcsak Isten akaratából - vége szakadván, közös erôvel tudjuk tenni egyházunkban azt, amit Isten mai helyzetünkben kíván tôlünk."


x-x-x

"Ha legalább hallgatnának"

A "168 óra" magyar közéleti hetilapban szeptember végén megjelent egy interjú a piarista páter Dr. Lukács Lászlóval, a magyar Püspöki Konferencia sajtószóvivôjével, amelyben nyilatkozott a Bulányi-üggyel kapcsolatban. Az interjúban Lukács szót ejtett az egyház kollaboránsairól is. Az ember azt gondolná - mondta Lukács - hogy papi személyt, akinek se családja, se evilági vagyona, nehezebb beépíteni, mint másokat. Ezzel kapcsolatban Vankó Zsuzsa olvasói levelében a következôket írja:

"Hozzátennék még valamit: Az ember azt gondolná, hogy az egyház egy emberét azért nehezebb beépíteni, nehezebb félrevezetni, mivel számára hitének alapján az etikai tartás és morális bátorság minden körülmények között természetes dolog és alapvetô követelmény. A mártíriumra épp elég példát láthatunk. A kommunista rendszerben - mindenekelôtt 1956 után - senkinek sem kellett mártírrá lennie ahhoz, hogy becsületes és tisztességes legyen, és hogy elutasíthassa az olyan együttmûködést, amely ellentmondott hite és erkölcsi felfogása alaptételeinek. Mint egyházi alkalmazott 1957-ben részt vettem egy teljesen politikamentes tiltakozó gyûlésen, amelyet csak bizonyos hittel kapcsolatos és etikai alaptételek megôrzése érdekében rendeztek. Válaszként egy évre megvonták útlevelemet. Tíz évig még más kommunista országokba sem utazhattam. Mindez persze nem mártírium. Mit nyom a latban ez, ha általa az ember megôrizhette lelkiismereti szabadságát és becsületes hitét.

Méltányolom, hogy Miklós Imre, az Állami Egyházügyi Hivatal egykori elnöke visszavonult a nyilvánosságtól, a fordulat óta nem nyilatkozik, és nem lép elôtérbe, mintegy a szabadságjogok elôharcosaként.

Sajnos nem ez az eset a különbözô felekezetek korábbi beépített, jellemtelenül együttmûködô egyházi személyeinél."




Nyelv: német
Eredeti méret: a fordítás teljes
Forrás: Kirche Intern 1997. november.
Fordította: Hampel Károly
Magyarul megjelent: Koinonia 97 nov.


2.

Thomas Seiterich-Kreuzkamp: Jobb késôbb, mint soha

(Rehabilitálják Bulányi György reformteológust)


Örvendetes, és az érintettek számára mélyen megindító, ha visszavonnak egy igazságtalanul kimondott ítéletet. Magyarország háború óta legjelentôsebb katolikus teológusa, a 78 éves Bulányi György piarista páter most megtapasztalja ezt az elégtételt.

1944/45-ben, amikor a Vörös Hadsereg Magyarországot felszabadította a fasizmus alól, a fiatal Bulányi páter katolikus hitoktatóként mûködött a kelet-magyarországi, többségében református Debrecenben. Akkor alapította meg elsô biblikus bázis-csoportjait, amikor a Szovjetek átvették a hatalmat. Késôbb ezekbôl fejlôdött ki a katolikus-ökumenikus Bokor-mozgalom, nevét az égô csipkebokorról kapva, amely elôtt a bibliai Mózes kapta meg elhívását. Bulányi radikálisan komolyan vette amit a filozófus Nikolaj Bergyajev szemére vetett a keresztényeknek: Mint a hatalom burzsoá egyháza "Krisztushoz méltatlanokká" váltak, következésképp a kommunizmus lép az eredeti kereszténység örökébe. Bulányi és báziscsoportjai erre 50 év óta egzisztenciális választ adnak: Anyagiakban szegényen élnek és olyan testvéri bázisközösségekben, amelyek túlnyomórészt sokgyermekes családokból állnak. Mint keresztények, az ellenségszeretetben felül akarták múlni az osztálygyûlölet fogságában vergôdô kommunistákat. Ezért megtagadták a katonai szolgálatot. Emiatt a bázismozgalom fiatalemberei a börtönben kötöttek ki. Maga Bulányi 1952-tôl 1960-ig volt letartóztatva. Ennek a nagyszerû embernek késôbb "megengedték", hogy Budapesten bútorszállító munkásként melózzon.

A magyar püspökök Bulányi Györgyöt eretneknek bélyegezték, mivel megalkuvás nélkül kitartott a Jézus által elénk élt erôszakmentesség mellett. Magyarország püspökei a nyolcvanas években Lékai László bíboros vezetésével a kommunista uralom parancsára védelmükbe vették a katonai szolgálat kötelezettségét. Bulányi azonban ragaszkodott annak megtagadásához. A vita azzal zárult, hogy a püspökök Bulányit eltiltották a nyilvános misézéstôl és papi tevékenységtôl. Ezenkívül feljelentették ôt a római Hittani Kongregációnál. Ennek prefektusa, Joseph Ratzinger bíboros felhívta Bulányit, hogy rövid határidôn belül adjon magyarázatot. A bútorszállító melós-teológus 1986-ban erre a híressé vált, 50 oldalas "Nagypénteki levél"-ben válaszolt (Bulányi György: Nagypénteki levél, Irotron Kiadó, 1993; György Bulányi: Und verbrannte doch nicht. Publik-Forum-Bücherdienst, Best.-Nr. 4708, 32 DM). Ratzinger nem talált okot arra, hogy elítélje Bulányit. Magyarország püspökei erre megrémültek. Egy szûk évtizedre volt szükségük, hogy visszavonják Bulányi ellen kiadott rendszabályaikat.

Bulányi oldottan és humorosan veszi az egészet. Mióta nem gyújt egyik cigarettáról a másikra, örül az életnek bázismozgalmában. És a Bokor-csoportok élnek és dolgoznak tovább az igazabb és emberbarátibb Magyarországért - most a neo-kapitalizmus ellenében, mint egykor a gulyás-kommunizmus idején.




Nyelv: német
Eredeti méret: a fordítás teljes
Forrás: Publik-Forum 1997.10.10.
Fordította: Hampel Károly
Magyarul megjelent: Koinonia, 1997 nov.




Idôpontok a szomszédból (Ausztria)

1998. jan. 20, Salzburg: Vortrag "Wo bleibt die ökosoziale Stauerreform? EU-weite Perspektiven und nationale Vorreiter" (mit Kai Schlegelmilch, Europ. Umweltagentur Kopenhagen). (Robert-Jungk-Bibliothek für Zukunftsfragen, Imbergstr. 2, 5020 Salzburg. Tel: +43-662-873206).

Jan. 22, Bad Ischl: Vortrag u. Diskussion "Neutralität. Was spricht dafür - was spricht dagegen?" (Katholisches Bildungswerk Pfandl A. Wiesauer. Tel: +43-6132-22182 / KAB OÖ)

Márc. 30-31, Salzburg: Internat. Symposium "Zukunft durch Erinnerung". Reflexionen zum Jubiläum "1200 Jahre Erzdiözese Salzburg". (Bildungshaus St. Virgil, Salzburg. Tel: +43-662-659018. [email protected]).