Tizedik Tanév Déván!


Levél, közelebbi és távolabbi munkatársaimnak, félútról, mindazoknak, akik akár együtt dolgoztak, dolgoznak velünk, vagy akár adományaikkal, jó szóval, segítették, segítik, megszületni gyermekvédelmi intézetünket, szebbé tenni Erdély drága földjét.

1992-ben indultunk azzal, hogy levertünk egy lakatot, és szörnyülködve hosszan jártunk egy 22 éve lakatlan, minden ocsmánysággal meggyalázott, több száz éves ferences kolostort. Elöljáróm bíztatott, azt mondta, hogy szíve legtitkosabb vágy, az hogy kijavítsuk, és élettel megtöltsük a Szuzanya tiszteletére szentelt dévai kolostort. Elég élénk fantáziánk van, de elso nézelodés után, szerzetes társammal, Böjte Mihállyal, s az akkor már velünk lévo fiatalokkal, csak arra mertünk gondolni, hogy esetleg egy termet visszaveszünk és kijavítunk, hogy ott ifjúsági találkozókat, hittan órákat tarthassunk.

Eltelt tíz év. Pusztai vándorlás volt ez a tíz év, a maga nehézségeivel, de alázattal mondhatjuk, hogy utunk során, végig roskadoztunk a Jóisten ajándékai alatt, és most, a szebbnél szebb csodák láncolatáról tehetünk tanúságot.

A kolostor épületét visszafoglaltuk teljes egészébe kijavítottuk. Erőnkhöz mérten felújítottuk, sot 1999. október 4-én telekkönyvileg is átírták rendünk javára. Ez az egyetlen ingatlan, melyet foegyházmegyénkben valóban visszaadott az állam.  A kolostorépületben, nemcsak mi szerzetesek találtunk otthonra, hanem beindulhatott benne Erdély elso önálló magyar magániskolája.
Isten kegyelmébol megvásárolnunk, két lépcsoházból álló tömbházat, melyben most 8-10fos családokban, szegény, árva gyerekek laknak az oket befogadó nevelokkel. Vásároltunk két komoly ingatlant, melyet átalakítottunk fiú, és lány kollégiummá. Jótevoink segítsége által a miénk lett a templom mellett lévo kereskedelmi központ, melyet átépítettünk, hogy így, konyhája és ebédloje legye nagy családunknak. Folyik egy ipari központ megvásárlása, ahol szakképzés, muhelyek, egyszóval az életbe állás inkubátorát próbáljuk beindítani.
1999 januárjában Isten jónak látta, hogy a dévai anyaközösségbol egy kis csapat kiszakadjon és megszülessen Szászvároson, a Szent Erzsébetrol elnevezett gyermekvédelmi központ. Itt, a részben felújított kolostor épületében, 70 gyermek, és tizenöt felnott talált otthont, életteret. Dévához szorosabb vagy lazább szálakkal kötodve Erdély földjének más tájain is születtek, születnek gyermekvédelmi központok.

Ami a legfontosabb az évek folyamán Isten sok-sok gyerekkel ajándékozott meg. Jelenleg, 330 kisebb nagyobb gyereknek adunk otthont. Neveljük, segítjük oket, hogy megtalálják önmagukban Isten csodaszép vonásait.
Istennek, hála szerzetes testvéreket, szerzetes novéreket, világi fiatalokat, szép egészséges családokat is küldött az Úr. Közel hetvenen építjük, szépítjük Isten Országát, Mária Földjét.
Rengeteg munka, ima, vergodés, újrakezdés van e tíz évben. Mindez, egy olyan lelkületu gyermek, ifjúsági közösséget hozott létre mellyel bátran és büszkén merhetünk útrakelni, megálmodni egy új, jobb világot. Talán a legnagyobb érték az, hogy sikerült aránk bízottakat elvezetni egy pozitív reménnyel, szeretettel telt világnézethez. Az élo hit, a reális remény és a mindent megosztó szeretet megnyilatkozásait nap, mint nap megcsodálhatom a gyerekekben, munkatársaimban. Sokszor, mint lángoló máglya ágai, engem, a füstölgo, kormos gallyat is, újból lángra lobbantanak.
Szívem nagy öröme, hogy munkatársaim között mind több hajdani növendékünket láthatom nap, mind nap, ahogy a kisebbeket nevelik, bátorítják.Számomra öröm az is, hogy a tolünk elsodródott fiatalok közül hárman szerzetesek lettek. Érezzük imájuk súlyát, áldását. Vannak közülük többen, kik foiskolára, egyetemre járnak. Egy fiú, az idén kezdi a teológiát. Mások férjhez mentek gyermeket szülnek, nevelnek. Úgy érzem, hogy a ránk bízottak közül ez idáig senki sem veszett, kallódott el. Az, amit itt Déván együtt elkezdtünk, sokszor kacagva, tanítva tanulva, néha-néha fog összeszorítva, máskor, - valljuk be bátran -, sírva kétségek között vergodve, imádkozva, az a tolünk elsodródottak életében tovább folytatódik. Úgy érzem, hogy senki sem morzsolódott le, hanem jó búzamagként szétszóródva termékenyítjük Erdély áldott földjét.

Mindezen hálatelt sorok után joggal kérdezhetitek, mit jelent az írás címe, mégpedig az, hogy félúton vagyunk? Úgy érzem, hogy intézetünk még nem született még teljesen. Mária Földje, mindaz, amik vagyunk, s mink van, jelenleg néhány karizmatikus ember megtestesült álma, melyben az intézményes struktúráknak csak a csirája, vázlata körvonalazódott.
Mi a román állam terhét hordozzuk, azáltal, hogy oktatjuk, neveljük a gyermekeket, a román állampolgárokat, de a mi költségvetésünknek csak az egy harmadát vállalta az állam magára. Ez nem jól van így! Még sok új utat kell, kitapossunk, sok minden kell érjen, kristályosodjon. Megvan az óvoda, az I-VIII osztály, de a IX-XII., a szakképzés, a gyermekeink életbe, helyzetbe hozása még kidolgozásra vár. Ez idáig évente 3-4 fiatal végzett, de két éven belol jönnek a 25-30 fo fölötti osztályok. Számukra a talpraesett dévai, vagy a Hunyad megyei magyar vállalkozóknál munkahelyet, életteret kell kialakítani. Érett, tisztaszívu fiataljainkat segíteni kell, hogy akár a nyolcadik, akár a tizenkettedik, akár a foiskolai végzettségük után megtalálják az összmagyarság számára is értéket jelento, szórványvidéki helyüket, hivatásukat, megélhetésüket. Fontos, hogy akár a turizmusban, vendéglátóiparban, vidékünk történelmi helyein, épületeiben, mint élo kopjafák,tanuk hirdessék a múltat, mutassák a jövot. Hogy e vidék csodaszép tájai, hegyei, folyói adta lehetoségeivel élve, a sikeres iparosokat, kereskedoket, vállalkozókat segítve, velük együtt dolgozva, saját számításaikat is meglelve, éljék saját életüket, alapítsanak családokat. Így tömbösülhetnének, megerosödhetnének a magyar közösségek. A mindennapi közös becsületes munka öröme, a kölcsönös tisztességes anyagi haszon összetartó ereje, élo, autonóm szigeteket alakíthatnak ki a dél-erdélyi szórványban. Ez az út, meggyozodésem szerint az egyetlen alternatíva a szórványközösségeink fennmaradásának. Persze mindez új, még ismeretlen struktúrák megálmodását, kivitelezését igényli, melyeknek hordozásához, befogadásához épületek, osztálytermek, laboratóriumok, muhelyek szükségesek.

Amennyiben megtorpannánk a továbblépésben, félo, hogy minden eddigi erofeszítésünk csak dobbantó lenne, gyermekeink számára vidékünk, országunk elhagyásához. A kört be kell zárnunk, azzal, hogy iskolánk következo generációja, már az itt felnott fiatalok szép, szerelembol fakadt, és szentségi házasságban megáldott, családjaiból kerülnek ki. Félelmetes sok munka, koldulás, beruházás vár még ránk, mindannyiunknak tudnunk kell, hogy nem érkezett el a pihenés, lazítás ideje.

Sokszor nagyon eros a gonosz lélek jelenléte. Bennem is, körülöttem is, az intézet minden eresztékében nagyon érezheto, hogy az ördög, mint ordító oroszlán jár körül s keresi, hogy kit nyelhetne el. Próbálja kilopni szívünkbol a reményt, az egymás és a holnapba vetett bizalmat. Mindazt mi a lendületes haladásunkhoz erot adhat, szárnyat bont.
Folyamatos bunbánattartással, csökönyös újrakezdéssel, talpon kell maradnunk. Istenbe vetett makacs hittel, keresnünk kell a Trianonnal látszólag zsákutcába sodródott életünknek a kiutját. Hiszem, hogy itt a szórványban is van remény, járható útja a délerdélyi magyarságnak, olyan út, melyen érdemes járni nekünk, kiknek itt adatot élnünk
.

Még csak félúton járunk, de úgy gondolom, hogy a mögöttünk lévo tíz év csodája feljogosít, sot kötelez, hogy Isten csodálatos muvét, itt Déván, a szórványban, alázattal tovább építsük. Az Úr mondta a teremtés hajnalán, hogy legyen, és lett. Ennek a végtelen ereju, hatalmas Úrnak mi a gyermekei vagyunk. Általunk is akarja szép otthonná, szeretett hazává tenni Erdély földjét, mely most, sajnos csak szüloföldünk. De mely hazánk lehet, ha hittel kérjük, és kemény munkával építjük. A búzamag, ha nem hal el egymaga marad. Merjünk elhalni, a Szent József példájára, gondunkra bízott, kis Jézust hordozó, gyermekeinkért. Ne féltsük magunkat, merjünk csonkig égni. Isten, akinek országát építjük elég hatalmas, hogy túlcsorduló mércével mindent megfizessen. Bízzunk az Úrban, s a szent kalandot és e csodálatos utazást, melyet nagylelkuen elkezdtünk, folytassuk, Istenünk karjai közt fejezzük be. Isten dicsoségére, népünk gyermekei javára, annak reményében, hogy Erdélybol újból tündérkert lesz.