A Szent Családról elnevezett, Családsegíto
és képzési központ


"Azt akarom, hogy gyümölcsöt teremjetek, maradandó gyümölcsöt"
Jézus Krisztus





Szeretettel kérlek, segítsetek átimádkozni, kitalálni, létrehozni, és
müködtetni a  Szent Családról elnevezett, Családsegíto és képzési
központot!

 Jézus Krisztus nevében szeretnénk létrehozni egy "családsegíto és
képzési központot". kettos céllal:

1. Meglévo családokat segíteni.
Jelenleg itt Dél-Erdélyben, a szórványban, a csak 5-10 % -ot kitevo
keresztény magyar családok, magukra hagyottan küzdenek a létükért.
Bármilyen krízis is adja elo magát, legyen az anyagi, szellemi, lelki,
bármilyen, a család csak saját erejére számíthat, s amennyiben ez nem
elégséges a problémák megoldásához, jön az összeomlás, a széthullás, a
kölcsönös vádaskodás és utána a gyermekek bekerülnek akár a mi, akár az
állami árvaházakba.
 A krízisbe kerül családok támogatása, a
széthullott családok reintegrálása, talpra állítása meghaladja egy-egy
plébánia erejét, pedig tapasztalatból tudom, hogy nagyon sok családon
lehetne, kellene segíteni azért, hogy a pillanatnyi megbicsaklások,
elakadások ne jelenthessenek végzetes összeomlást, széthullást. Ezért is
szükséges egy olyan központ felállítása, ahol szakemberek számba vehetik
a meglévo családokat és segíthetik, hogy azok a teremto által rájuk rótt
feladatokat örömmel teljesíteni tudják.

2. Fiatalok képzése, felkészítése a közösségi, családi életre.
Földi boldogulásunk azon múlik, hogy bele tudunk-e torkolni egy,
bennünket elfogadó, értékelo, szereto családba, közösségbe. Szerintem
három féle család van, melyben az ember Istenre figyelo lélekkel
maradandó gyümölcsöt tud teremni és családtagjait is boldogítva, teljes,
boldog életet élhet:
 a. Nagyon sok embert arra hív az Isten, hogy a
test és a vér kívánságára hallgatva, családot alapítson, gyermeket
vállaljon és más családokkal közösséget alkotva boldoguljon itt ezen a
földön, itt a földön szoktatva a lelkét a mennyei örök boldogságra.
 b.
Mások Szent József példájára a gyermekeket nem a test és a vér
kívánságára fogadják be, hanem Isten akaratából. A mások által szült, de
Istentol rájuk bízott gyermekkel egy un. "Józsefi Szent Családban",
(amit általában csak szociális családnak nevezünk) élik le életüket.
Amennyiben az Úr megengedi, hogy gyermekek kerüljenek az utcára a
széthullott családokból, hiszem, hogy hívatásokat is támaszt, hogy
ezeket a gyermekeket, akár egy férj a feleségével, akár egy magányos no
vagy férfi befogadja, s az elveszett családot pótolja. Hiszem, hogy így
teljes értéku, boldog családi életet élhet az is, akinek nem adatott
meg, vagy aki tudatosan nem vállalta, hogy a természet rendje szerint
apa vagy anya legyen.
 c. Mindig is voltak, akik Istentol indítva
lemondta apjukról, anyjukról, családjukról, a házasság nosülés jogáról,
hogy így egy sajátos családba, egy szerzetesrendben elkötelezve,
elnyerjék a Krisztus által megígért százszor annyit, hogy megéljék a
Szentírás igéjét: a magtalan sokaknak, apjuk, anyjuk lesz. Hiszem, hogy
teljes értéku boldogságra vezet ez az út, melynek elején a fiatal, egy
misztikus nászban Isten mellé leborul az oltár elott, vállalva, a
szüzességet, az engedelmességet és a szegénységet, hogy így hordozhassa
mások terhét. Hiszem, hogy ma is vannak olyan fiatalok, akiknek Isten
akkora szívet adott, melybe belefér egyházunk, népünk, az egész világ
önfeláldozó szeretete. Hiszem, hogy ahogyan Isten által küldött
szerzetesek rakták le Európa alapjait, ugyanúgy Európa továbbépítéshez,
megszenteléshez is szükségesek a megújult szerzetesi családokban élo
szent szerzetesek és szerzetesnok.


Ahhoz, hogy egy fiatal felismerje, és a felismert családi hivatásához
felnojön, segítségre van szüksége. Úgy érzem, hogy a fenti célokat
felvállaló családsegíto és képzési központ létrehozásához megvannak
Déván a feltételek. A "Családsegíto és képzési központunk" felkínál egy
nyolcholnapos képzést azoknak a fiataloknak, és idosebbeknek is akik
szeretnének nagyszeru édesapák, édesanyák, vagy ugyanolyan jó nevelo
szülök, esetleg szerzetesek lenni. Fo célunk a munkatársképzés, az, hogy
a ferences rend által beindított gyermekvédelmi központokban szociális
szülök, nevelok, nevelonok legyenek. Képzési központunk, szeretettel vár
jelentkezoket az egész kárpát medencébol szeptember 15-ig. A nappali
tagozaton folyó képzést csak azok vehetik igénybe, akik az intézet
kollégiumában laknak. A képzés október 1. indulna, és támogatóink
jóvoltából reméljük, hogy ingyenes lesz.


Szeretettel hívlak, kérlek, hogy július 30-án majd augusztus 18-án
tartandó szervezési találkozónkra gyere el, és segíts, a felvázolt célok
megvalósításához szükséges intézet létrehozásában.

Déva, 2003-07-24
Böjte C