ADVENT

Urunk Jézus Krisztus, Itt van előttem a szentírás, azokat a sorokat olvasom, ahol te tíz fiatal szűzről beszélsz. Várják a vőlegényt. A násznéphez tartoznak, mindannyian szépen fel vannak öltözve, hajukban virág, testükön ékszer. Szépek, fiatalok. Kezükben mécses, lobog, világit az illatos olaj lángja. A viháncoló, jókedvű lányok beszélgetnek, leülnek, majd a mediterráni meleg éjszakában egymáshoz bújnak és elalszanak. Lámpájuk lángjai még egy darabig lobognak, majd szerre kihunynak. Éjfélre teljes a csend, a sötétség. Felhangzik a közeledő násznép nótázása. A lányok is felébrednek, igazgatják hajukat, ruhájukat. Újra gyújtják a lámpásaikat.

Olyan szép, kedves kép. És te Uram azt mondod, hogy e fiatal lányok közül öt kint marad sírva az éjszakában, nem léphet be a lakodalmas terembe. Nem értem Uram? Mindannyian elaludtak, lámpásaik egyformán kihunytak, mindannyian sürögve forogva felkelnek, és rendbe szedik lámpáikat. Látszólag egyforma hibát, bűnt követtek el. Csak azokat zárják ki, akik nem tudnak újra kezdeni? Akik nem tudják újból gyújtani a lámpásaikat?

Nem az a fontos, ami eltelt. Nem az a fontos, hogy a hitem, szeretetem lángja pislákolt-e, aludt-e ki, hanem csak az, hogy van-e elég erő bennem az újrakezdéshez, a talpra álláshoz, ahhoz, hogy újból fellobogjak, és égjek.

Advent van! Oly sokszor talpra álltam, és elkezdtem járni a szeretet, a jóság, az irgalom fényénél. Oly sokszor meggyújtottam önzetlenül önmagamat másokért, mindenkiért, hogy a pisla fénnyel szembeszálljak a körülöttem és bennem gomolygó sötéttel. Bevilágítani az emberhez méltó élet ösvényének még egy fordulóját, hogy lépni merjünk, lépni tudjunk. Oly sokszor elaludtam őrhelyemen, ahová állítottál. A tudatos fény, mely Te vagy, a szívemben oly sokszor belefulladt a reménytelenség éjszakájába.

Advent van! Az önzés, a bűn, a mérhetetlen tunyaság mindent beborit. A szegények számára túl sok a sovány esztendő. Mindenütt nélkülöző szegények, iskolába nem járó utcagyerekek. Koldusok. A társadalmi elégedetlenség darabjaira tépheti az országot. Sokan hátra sem nézve menekülnek, hagyják el hazájukat, melyre a sötétség rászakadt.

Advent van! A határtalannak tűnő éjszakában mit ér meggyújtani egy pislákoló lángot? Nem tudom! Csak azt tudom, hogy égni kell! Hogy újra kell kezdeni minden vesztes csata után. Hogy bármi is történt, fel kell állni, és újra gyújtani a fényt, a szeretetet, a jóságot, az erényeket. Égni kell, még ha önmagadat égeted is fel.